Rover

A Rover-t 1878-ban alapította John Kemp Starley és William Sutton. A Rover kezdetekben kerékpár gyártással foglalkozott. Az első bemutatott Rover is egy háromkerekű bicikli volt. 1902-ben kifejlesztették a saját motorjukat és elkészült a Rover első motorkerékpárja. Nagy sikereket kihasználva tovább fejlesztették a céget és két évvel később bemutatták az első autómobilt. Ez volt a kétüléses 8HP.

1906-ban megalapították a Rover Company Limited nevű céget. Az első világháború kitörése után a Rover is átállt hadi eszközök gyártására, ekkor motorkerékpárok és teherautók is készültek a Rover gyárában. 1919-ben mutatták be az Eight kisautót ami alacsony ára miatt Anglia egyik legnépszerűbb autója lett.1948-ban a háború után elkészült az első öszkerékhajtású Land Rover. A Rover fénykora az ötvenes években jött el ekkor készültek a kivételes minőségű autók mint például a P5-ös szériájú Rover 75-ös valamint a P6-os, amely megnyerte az Év Autója díját is.

 1967-től a Rover önállósága megszűnt és felvásárolta a céget a Leyland Motor, majd a Leyland egyesült a British Motor Corporationnel. A British Leyland szerződést kötött a Honda motorral. Innentől kezdve az új Rover modellek egyre inkább Japán alapokra épültek. Végül a Rovert felvásárolta a BMW. Ekkor készült el az új Rover 75. Mivel a Rover komoly veszteségeket termelt a BMW-nek így megváltak tőle és átkerült a Phoenixhez. Létre jött az MG Rover ami 800 millió fontos veszteséggel zárt. 2003-ban a csoport a Tatával bemutatott egy új modellt, de ez sem hozta az elvárt sikereket. 2005-ben az MG Rover csődbe ment és egy Kínai cég a Nanjing Automobile vásárolta fel.

Rover autó alkatrészeket a mai napig gyártanak és forgalmaznak annak ellenére, hogy a cég több mint 40 éve elvesztette önállóságát.

  • Webáruházunkban kedvező áron hatalmas raktári készletről vásárolhat Rover alkatrészeket.
  • Keresse bizalommal kollégáinkat telefonon, vagy személyesen üzleteinkbe.

A Rover modelljei közé tartozik a Rover 75, és a Rover 45 is.

Rover 75: A Stílusos külső igazi egyedi belsőt takar. Gazdag felszereltége még vonzóbbá teszi ezt a modellt. Fa műszerfala és részeletesen kimunkált utastere egyedivé varázsolja a Rovert. Csomagtér méretes, de a hátsó rész kárára megy. 3 felszereltégi szinte van a Rover 75-ek de az alap modell is sok extrát kapott. A BMW motorral felszerelt Rover csendes és nyomatékos, bár a szereltetése drága.

Rover 45: Elegáns megjelenésű, kényelmes ülései hosszú távon is jól használható modell. Komfortos futóműve a rosszabb utakat is kisimítja. Erős V6-os motorja megbízható, kasztnija nem rozsdásodik. A Hátsó utastér viszonylag szűkös.

Árak megjelenítése EURO-ban is