Köszönjük érdeklődését, amint raktáron lesz a termék értesíteni fogjuk emailben.
.
Trabant
A Trabantot Kelet-Németországban tervezték, és gyártották, amit a német VEB Sachsenring gyártott. Az első Trabant 1957. november 7-én gördült ki a gyárból. Kelet-Németországban, és a többi szocialista országban a legelterjedtebb autó volt a Trabant. 1953-ban az F9 gyártása átköltözött Eisenachba ahol az EMW, később pedig a Wartburg készült. F8-ból Zwickauban kifejlesztették a P70-es modellt. Ez volt az első olyan német autó amely műanyag borítást kapott. Több kivitelben is készült a modell, mint például limuzin, kombi, és coupé változatban is. 1957-ben megjelent a P70-es utódja a P50-es, majd a P601. Nagy sikere lett a modellnek, köszönhetően az alacsony árnak, és könnyű javíthatóságának. Az első szérián a P50-en egyszínű volt a fényezés, és nem volt oldalcsík. 500 cm3 motorja 18 lóerős volt. 132 000 db-ot gyártottak belőle 1964-ig, utána az előző modell helyét a P601 vette át. 1958-ban az autón található díszlécek átalakultak, és a kocsi fényezése is kétszínű lett, és az üléstámlát is billenthetővé alakították át.
1960-ban jelent meg az első kombi kivitelű modell. A 600-as motornak 100km/h volt a végsebessége. A fehér autókon piros, kék, szürke, okker, vagy zöld volt a díszcsík. A kétütemű modellek utolsó típusa a P601-es volt, amit 1963-tól készítettek. 1961-ben mutatták be az automata kuplungos Trabant Hycomat kivitelt, amit csak előrendelésre gyártottak. 1974-ben gördült ki az egymilliomodik Trabant. Újabb extrákat szereltek a modellbe mint például kormányzár, és intervallumkapcsolós ablaktörlő.
1990 májusában elindult a Trabant 1.1 gyártása. Az autó jövője bizonytalanná vált a megváltozott német politika, és társadalmi helyzet miatt. Igy 1991. április 30-án az utolsó darab is elhagyta a gyárat. A vízhűtésnek köszönhetően jobb lett a modell hűtése, és fűtése. Az első kerekeket tárcsafékekkel látták el. Műszer fal is kibővült, és megújult. Az ülések fejtámlát kaptak, és az utasokat automata biztonsági övek védték. Ezek az újdonságok mind az 1.1 S, mind az 1.1 1989-esben megtalálhatóak voltak. A 60-as évek végére megérkezett a Trabant 601 utódja a 603, ami forradalmi kialakítást kapott. A formavilág, és hajtáslánc korszerűsödött. A kétütemű motor helyére Wankel motort álmodtak a Trabant mérnökei. A német újra egyesítés után az autógyár megszűnt, de napjainkban is nagy kereslet van a Trabantokra, főleg a jó állapotú, megőrzött modellekre.
A Trabant legismertebb és legelterjedtebb modelljei közé tartozott a Trabant 1.1, és a 601.
Ha teheti, a regisztrációhoz ne freemail vagy citromail címet használjon!
Visszajelzések alapján ez a két emailszolgáltató a többiekhez képest lassú, a kapott leveleket pedig gyakran ok nélkül is levélszemétként kezeli. Ha ilyen email fiókot használ, a levelet jelentős része késéssel vagy meg se érkezik.