Köszönjük érdeklődését, amint raktáron lesz a termék értesíteni fogjuk emailben.
Wartburg
A Wartburg története egészen 1898-ig nyúlik vissza, ugyan is az Eisenachi autógyár egyik modelljét Wartburgnak nevezték el, ezt a modell egészen 1904-ig gyártották. 1956-ban a VEB Automobilwerk Eisenach kétütemű DKW F9 típus gyártására állt át IFA F9 néven.
Az első Wartburg 1956-ban mutatkozott be, ez volt a 311-es modell. Az akkori modernek számító karosszéria alatt a régi, korszerűtlen 900 cm3 háromhengeres DKW motor dolgozott. 1962-ben jelent meg a korszerűsített, erősebb 312-es modell, és az évek múlásával több változat látott nap világot, mint például kombi, vagy a vászontetős kabrió. Régi bevált felépítménnyel, de új alvázon és kisebb kerekekkel mutatták be 1956-ban a 312/1-es modell, amit mindenki kiskerekűnek emleget. A modern megjelenésű kényelmes, és tágas 353-as modellt 1966-ban mutatták be. Idővel ezt a modellt 353W jelzéssel árusították. Ebből a típusból csak a limuzin, kombi, és platós kisteherautó kivitel volt elérhető. A szocialista országok „felszabadulása” nem váltott ki nagy reakciót a nyugatnémet autógyárakból. A Volkswagen például a Skodában látott fantáziát, így a Trabant mellett a Wartburg is az idő múlásával eltűnt a süllyesztőbe, mint márka név. Az utolsó próbálkozások a Trabant 601-es korszerűsítésével egyezett meg, a műanyagokkal ellátott karosszéria, és 1,3 literes VW erőforrás nem hozott nagy áttörő sikert. A gyártás 1991-ben szűnt meg, és 152 657 darab négyütemű Wartburg készült el. A gyárat az Opel vásárolta fel.
Hazánkban nagy múltja van a Wartburgnak ennek köszönhetően napjainkban is használatban vannak Wartburg modellek, ennek fenntartása érdekében üzleteinkben, és webáruházunkban kedvező áron vásárolhat Wartburg alkatrészeket.
A Wartburg modellek közé tartozik a 1.3, és 353.
Wartburg 1.3: 1988-tól egészen 1991-ig gyártották a Wartburg 1.3-as modellt. Négyajtós szedán, ötajtós kombi, és kétajtós árúszállító kivitelben gyártották. 1272cm3-es négyütemű soros négyhengeres Volkswagen motorral szerelték. Ez a modell volt az első amibe nem kétütemű motort, hanem egy Volkswagen Golfból származó motort építettek bele.
Wartburg 353: 1975-től 1989-ig gyártották. Csomagtere jól pakolható viszonylag tágas. Rugózása némi komfortot ad. Kombi kivitele tágas és hatalmas csomagtere van. Kétütemű motorja sokat fogyaszt. Hagyományostól eltérő kormányváltóval szerelték.
Ha teheti, a regisztrációhoz ne freemail vagy citromail címet használjon!
Visszajelzések alapján ez a két emailszolgáltató a többiekhez képest lassú, a kapott leveleket pedig gyakran ok nélkül is levélszemétként kezeli. Ha ilyen email fiókot használ, a levelet jelentős része késéssel vagy meg se érkezik.