Köszönjük érdeklődését, amint raktáron lesz a termék értesíteni fogjuk emailben.
Buick
A General Motors világhírű divíziója a Buick. A Vállalat kifejezetten Kína, és Észak-Amerika hazai piacára lett tervezve. Azonban a Buick teljesen eltérő, független és nem olyan változatos autókat kínál ezen a két piacon.
A Buick 1902-ben alakult. Rá egy évre már bemutatták az első modelljüket. Négy évre rá a Buick csatlakozott a General Motors-hoz. 1998 óta kizárólag csak olcsó autókat mutatott be a Buick. A modell választék igen szegény és nehezen emelkedik ki a szürke tömegből. Jelenleg a Buick választékban három szedán és egy kabrió van.
A crossoverek terén nem túl sok a modell kínálat a Buick palettájában. A városi terepjáró kivitelt az Encore és az Enclave képviseli. Az Encore kizárolag városra tervezték.
A Buick modellek közé tartozik a Burick Verano, Buick Regal, és a Buick Lacrosse.
Buick Verano: 2011-ben kezdték meg a Verano gyártását és az Opel Astra platformra épül. Az autó egy 2,4 literes, 180 lóerős benzinmotort kapott. A Buicknak van egy erősebb, turbófeltöltővel szerelt változata is. A Verano manuális, és automatikus sebességváltóval is kérhető. Az induló ára 20 ezer dollárnál kezdődik.
Buick Regal: A második szedán nagyobb mint a Verano.Ez az autó nagyobb mint a Verano. A modellt 2016-ban frissítették. A hivatalos adatok szerint 6 másodperc alatt éri el a 100km/órát, és négykerék meghajtással is kérhető. A Regal induló ára 27 ezer dollár.
Buick Lacrosse: A stílusosabb szedán modell frissítése 2017-ben jelent meg.. Két fajta motorral kérhető, egy 2,4 literes és egy 3,6 literes motorral utóbbi 304 lóerős. a Jelenlegi generáció 31 ezer dollártól kezdődik.
Ha teheti, a regisztrációhoz ne freemail vagy citromail címet használjon!
Visszajelzések alapján ez a két emailszolgáltató a többiekhez képest lassú, a kapott leveleket pedig gyakran ok nélkül is levélszemétként kezeli. Ha ilyen email fiókot használ, a levelet jelentős része késéssel vagy meg se érkezik.