Köszönjük érdeklődését, amint raktáron lesz a termék értesíteni fogjuk emailben.
Ékszíj, hosszbordás szíj
A személygépkocsikban lévő hosszbordásszíjak, vagy ékszíjak a motoron lévő külső alkatrészeket hajtják meg. Többek között a generátort, a klímakompresszort, szervokormányt, vízpumpát. Van olyan gépkocsi amelyikben egy, de van ahol kettő, három ékszíj is található a motorháztető alatt. Egy szakadás adott esetben balesetveszélyt is jelenthet, attól függően, hogy melyik alkatrész érintett. Egyenes úton lehet, hogy észre sem vesszük a szervo hibáját, de ha kanyarodni kell, gondok adódhatnak.
A generátornál a töltés szűnik meg, így addig haladhat a jármű, ameddig az akkumulátor bírja. Nagyon fontos a rendszeres ellenőrzés, hiszen maga az ékszíj önmagában nem jelentős tétel, néhány ezer forint, de a szakadásból okozott kár nagyságrendekkel több lehet. Az elszakadt ékszíj csapódhat és fel is tekeredhet nem kívánatos helyekre és a kár mindjárt többszöröse, mint amennyi egy új szíj beszerzése.
Az ékszíjat szemrevételezéssel ellenőrizhetjük, ha szíjon lévő felirat már nem olvasható, ha a szíj oldalán folytonosságihiányt repedéseket vagy az szíjat alkotó szálakat látjuk, akkor időszerű a szíj cseréje. A szíj elöregedésére utalhat a motor fordulatszámával arányosan változó zaj, zörej vagy egyéb hanghatás.
Ha teheti, a regisztrációhoz ne freemail vagy citromail címet használjon!
Visszajelzések alapján ez a két emailszolgáltató a többiekhez képest lassú, a kapott leveleket pedig gyakran ok nélkül is levélszemétként kezeli. Ha ilyen email fiókot használ, a levelet jelentős része késéssel vagy meg se érkezik.
Kedves Vásárlóink!
A jelentősen megnövekedett csomagszámok miatt a szállítási idő akár 3-4 munkanapot is igénybe vehet.
Kérjük rendeléskor ezt vegyék figyelembe.
Megértésüket és türelmüket ezúton is köszönjük!
ZS+U Csapata