Zárrendszer

Zárrendszer

Az autó egy olyan nagy értékű tárgy, amit mértéből fakadóan a tulajdonos nem tud mindenhová magával vinni. Az utcán parokló jármű gyakorlatilag bárki számára hozzáférhető lenne, ezért van szükség az ajtók bezárására. A központizárrendszerek elterjedése előtt az autó minden ajtaját külön kellett kinyitni és bezárni. A központizárrendszer elterjedésével az ajtók nyitása és lezárása automatikus folyamattá vált. A rendszer vezérlő és vezérelt zármozgató motorokból épül fel. A vezérlő motorok, ha az ajtóba épített zárhenger nyitását érzékelik, akkor jelet küldenek a központizárvezérlő egység felé ami kivezérli a többi ajtó nyitását is. A korai rendszerek még nem voltak távirányítható modullal felszerelve, egy zár kinyitását mindenképpen szükséges volt az ajtók nyitásához megtenni. Később a még kényelmesebb nyitás és zárás érdekében a központi zárvezérlő egység táviránytóval is kiegészült, aminek köszönhetően a kulcsra már nem volt szükség a nyitáshoz, a távirányító segítségével elérhetővé vált a kulcs nélküli nyitás.
A járművek ajtózárjai az ajtó külső és belső oldaláról is nyithatók a külső fogantyú és a belső nyitó karral.
A karosszérián az ajtók nyílásaiban helyezkednek el az ajtókapcsolók. Az ajtókapcsolók feladata, hogy érzékelje, ha egy ajtót, motorháztetőt vagy csomagtérajtót kinyitnak. Oldalajtók nyitása esetén az utastérben elhelyezkedő lámpa felkapcsol, illetve az ajtókapcsolók tudják aktiválni a jármű riasztórendszerét is.
A hátsó ajtók a legtöbb járműben fel vannak szerelve gyerekzár funkcióval is. Ha a hátsó ajtón aktiválásra kerül a gyerekzár funkció, akkor az adott ajtó a belső kilincs meghúzásával nem lesz nyitható.

Tekintse meg további Zár alkatrészeinket is:
Gyújtáskapcsoló zár, Tankfedél zár, Kesztyűtartó zár


Autótípusok