Műszerek

Műszerek

Az analóg mutatós műszerek mellett a legtöbb jármű rendelkezik a műszerfalba épített digitális kijelzővel is. Ezen a kijelzőn a jármű állapotával kapcsolatos különböző információkat tud a fedélzeti elektronika megjeleníteni. A fedélzeti kijelzők az egyszerűbb néhány soros egységektől a nagy átmérőjű érintőkijelzős kivitelek között húzódó széles skálát lefedik. Az egyszerűbb kijelzők szegmenses kialakításúak jellemzően csak szöveges információk megjelenítésére alkalmasak. Kiírhatják a hallgatott rádióadó nevét, a külső hőmérsékletet, átlagfogyasztást és egyéb hasznos információkat.
A nagy méretű kijelzők alkalmasak navigáció megjelenítésére is és akár az okostelefonunk kijelzőjének tükrözésére is.
A járművekbe szerelt kijelzőknek a jármű élettartama alatt rendkívül szélsőséges üzemeltetési körülmények között kell működnie. A téli fagyos időjárásban és a nyár legmelegebb napjain a járműben uralkodó hőséget is tolerálnia kell. Egyes esetekben előfordulhat, hogy a kijelző forrasztásai idővel elöregszenek, aminek hatására a kijelző egy része csíkokban vagy pixelenként működésképtelenné válnak. A meghibásodott egységet célszerű egy új darabra cserélni.

Tekintse meg Többfunkciós kijelző termékeinket:
Többfunkciós kijelzők


Autótípusok