torzios_csillapito_lendkerek

Torziós csillapító lendkerék

A lendkerék feladata, hogy nagy tömegének köszönhetően a motor járásának egyenetlenségeit kisimítsa, illetve tömegének köszönhetően a motor forgásának mozgási energiájának tárolásával a holtpontokon a főtengelyt tovább lendítse.
A személygépjárművek a 90-es évek végéig, kétezres évek elejéig hagyományos lendkerékkel voltak szerelve. A lendkerék anyaga többnyire öntöttvas volt, de készülhetett acélból is.
Azonban a járműtechnika fejlődésének és az egyre kifinomultabb lehasználói igények miatt a járműgyártók egyre csendesebb, rezgésmentesebb járáskultúrájú motorok fejlesztésére törekedtek. A kis rezonanciával járó motor kellemetlen rezgései kisebb mértékben jutnak be a jármű
utasterébe, így az autó hosszú távon is képes biztosítani a sofőr számára a csendes működést. Ezért az autó vezetése kevésbé lesz fárasztó, így hosszú utak megtétele után sem fárad el a sofőr túlzott mértékben, ami nagyban hozzájárul a biztonságos közlekedéshez.
A kettőstömegű /
kéttömegű lendkerék, angolul DMF (Dual Mass Flywheel), németül ZMS (Zweimassen-Schwungrad) feladata, hogy csökkentse az erőátvitel terhelését és a motor torziós rezgéseit. Ez úgy valósítják meg, hogy a lendkerék két félből tevődik össze, az egyik fél a motor főtengelyével van közvetlen kapcsolatban, a másik fél a kuplungtárcsával van összeköttetésben. A lendkerék két felének közé mechanikát és két rezgéscsillapító rugót építenek be, melyeknek feladata a rezonanciák és rezgése felemésztése.
A kettőstömegű lendkerék kenését szolgáló
kenőanyag idővel veszít kenőképességéből, ezért a lendkerékbe épített mechanika lassan elhasználódik. Az elhasználódás jeleit a jármű motorjának járásán, az utastérbe érezhető nagyobb rezonanciáról ismerhetjük fel. A cserére szoruló kettőstömegű lendkerékről nem csak a megnövekedett rezonancia árulkodik, de a jármű leállításakor hallható koppanás is intő jel lehet.
A kettőstömegű lendkerék élettartamát a jármű tudatos használatával hosszabbíthatjuk meg. A kéttömegű lendkerék élettartamát jelentősen rövidíti az alacsony fordulatról történő nagy gyorsítás, a motor erőltetése. Ilyenkor a jármű motorja fokozott terhelésnek van kitéve, ami nemkívánatos rezonanciákat kelt, ez nagy mértékben igénybe veszi a kettőstömegű lendkereket.
A kettőstömegű lendkerék élettartama a
befecskendező rendszer megfelelő állapotban tartásával is meghosszabbítható. Az elhasználódott befecskendező szelepek nem megfelelően porlasztják az égéstérbe az üzemanyagot, ettől a motor járása egyenetlen lesz, ami hosszútávon plusz terhelésnek veti alá a kéttömegű lendkereket.

Tekintse meg tovább alkatrészeinket is:
Kuplung szerkezet, Kinyomó csapágy, Kuplung munkahenger


Autótípusok